Nos, jelentem a téma rám talált. Jött egy kötelező olvasmány a szünetre, azt követte egy cikk a kötelezőolvasmányokról, és ha valaki olvasta mostanában Gigi blogját, akkor tudjátok, hogy ő is foglalkozott nemrég az olvasással. Tehát mondhatni ők hatottak rám (és ez így olyan, mintha egy műelemzésből vettem volna... majdnem).

Kötelező olvasmány.
Csak vessünk egy pillantást erre a kifejezésre, és rögtön felfedezhetjük az első problémát. Kötelező. Már eleve rosszul hangzik, hiszen az az általános tapasztalat, hogy a kötelező dolgok kevéssé élvezetesek (gondoljunk csak a hülye tesiórai gyakorlatokra, a különféle vizsgákra vagy akár a porszívózásra). valami olyat sejtet, amit ha tetszik, ha nem meg kell tenned. Ráadásul amint megpillantod, hogy a kötelező olvasmány cirka 500 oldalas, a benned lévő nem túl nagy lelkesedés is semmivé foszlik.
 Oké, tételezzük fel, hogy nem tartozol a nagy többséghez, és nem adod fel azonnal ennél a pontnál. Belekezdesz az adott kötelező olvasmányba, és a következőt tapasztalod: lélekölően unalmas. Ennek következtében akár az egész nyaradat is eltudod tölteni úgy, hogy mindössze 50 oldalt olvasol el az adott kötetből, mivel egy-két mondatnál sosem bírod tovább.
 Most tegyük fel, hogy ennél erősebb jellemmel rendelkezel, és ha kell a lelked legyilkolása árán is elolvasod a kötetet. Mit tapasztalsz? Én többnyire azt szoktam, hogy mondjuk egy 300 oldal körüli könyv első 250 oldala kegyetlen. Történik ugyan pár érdekesség, de a történések java teljesen hidegen hagy, unalmas, az események pörgése meg egy lajhár sebességével vetekszik. Szerencsére ilyenkor szokott jönni a megváltó tetőpont a befejezéssel, ami azért a legtöbbször érdekes szokott lenni, és én azért ezt a részt elég hamar el is szoktam olvasni, mert akkor már jobban haladnak az események, de az öszképen ez sajnos nem sokat változtat. Az adott kötet unalmasként van elkönyvelve, legközelebb maximum akkor veszed a kezedbe, ha elköltözöl, vagy ha billeg az asztal lába.

Ti is éreztétek már úgy, mintha a tananyag direkt úgy lenne összeállítva, hogy csakis az ilyen porfogónak való könyveket kelljen elolvasnotok? Nos, az a helyzet, hogy ezek a kötetek a maguk nemében valóban egyedülállóak, és tényleg különleges alkotások, ám legyünk őszinték: egy kamasz számára gyakorlatilag nulla pozitív olvasmányélményt nyújtanak. Maximum annyit, hogy jogosan lehetnek büszkék magukra, hogy végig bírták szenvedni.
 Szerintem az is probléma még, hogy nehezebb beleélni magunkat egy ilyen történetbe, mint egy mai ifjúsági regénybe. Pedig az utóbbiak nem feltétlenül vannak közelebb a mostani valósághoz. És mégis... ez ember sokkal könnyebben elhiszi, hogy léteznek boszorkányok és vámpírok, minthogy beleélje magát Ábel helyébe, akinek szerencsétlenül kinn kellett rostokolnia a rengetegben. Viszont szerintem sokat számít, hogy milyen a szereplők gondolkodásmódja, hogy az közel álljon a kamaszokéhoz. Na és persze nem utolsó szempont, hogy az ifjúsági regények cselekményei sokkal jobban pörögnek, mint a kötelezőké.

Igazából mindezt nem is lenne olyan lényeges kifejtenem, hiszen mint már említettem, gyenge jellemek vagyunk, sokszor előfordul, hogy elkezdünk egy kötelezőt olvasni, majd rövid idő után hangos "nem vagyok én mazochista!" felkiáltással a sarokba hajítjuk a kötetet, és kitöröljük agyunkból még az emlékét is. Ha csak ennyiről lenne szó, nem is írtam volna róla. De - mint ahogy azt sejthetitek - lenne itt még valami:

Úgy gondolom, sokan a negatív tapasztalatok miatt nem szeretnek olvasni. És honnan máshonnan a negatív tapasztalat, ha nem a kötelezőkből? Hiszen van olyan ismerősöm, akinek már második osztályos korától minden nyárra volt kötelezője... Megértem, hogy nem lelkesedik. Nyolc évesen nyári szünetben én is inkább a játszótéren homokoztam, mintsem hogy olvasgassak. Pedig kicsinek a legtöbben szerettük a meséket... Aki viszont alsóban nem kapott kötelezőt, garantáltan kap fölsőben. És nem kizárt, hogy az lesz az első "komolyabb" könyv, aminek nekikezd. Ha pedig az első tapasztalat rossz, akkor miért akarna valaki mondjuk nekiállni a Harry Potternek, amiről ugyebár tudjuk, hogy 750 oldalas regényt is tartalmaz a sorozat...

De tegyük fel, hogy az illető ugyan ritkán olvas, de néha azért mégis csak kivételt tesz néhány felkapott könyvvel. Gondolom senkit sem fogok meglepni azzal, ha elárulom: ezek rendszerint külföldi írok keze munkáját dicsérik. Magyar szerzővel nem is nagyon találkozunk a könyvesboltokban, csak a Pöttyös könyveknél. Amikhez a legtöbben eleve nem nyúlnak, mert többnyire nem teljesen mai történetek, tehát - mint ahogy azt a kötelezőknél volt szerencsénk megtapasztalni - jó nem lehet. Ez mellesleg hatalmas tévedés, de lássuk be: egy keveset olvasó egyén vagy a borítója alapján ítéli meg a könyvet vagy a népszerűsége alapján. És miért érzem én úgy, ha most nekiszegezném pár embernek a kérdést, hogy mondjon már nekem három magyar ifjúsági regény szerzőt, nem tudna kapásból válaszolni.

Pedig igenis vannak nagyon jó magyar könyvek, amiket a mi korosztályunk olvashat. Lássuk csak...
 Ott van G. Szabó Judit. nagyjából 11 éves kortól ajánlom, és aki nem érzi magát baromi érettnek 17-18 évesen, azok is örömüket fogják lelni Kovács Anikó kalandjaiban. Ha mégsem, akkor ott van a Macskát visszafelé simogatják.
 Sohonyai Edit Macskakörömmel kezdődő sorozata szintén nagyon tetszett, komoly ahol kell, vicces ahol kell, nekem nagyon tetszett. továbbá ő írta a Le a csajokkal! Le a pasikkal! és Jasmine avagy mégis kell a szerelem? meg még egy pár másik regény...
 Fehér Klára már kevésbé mai, viszont kétség kívül fantasztikus. Amit mindenkinek melegen ajánlok, az a Bezzeg az én időmben című regénye, ami amellett hogy igazán bájos és humoros, komolyabb tartalommal is bír. Nagyon szeretem ezt a regényt, az eddigi legjobb az általam olvasott magyar ifjúsági regények közül, fantasztikus. Úgyhogy ha valaki a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán jár, feltétlenül olvasson bele! :) Kisebbeknek és örök gyerekeknek szórakoztató lehet a Mi, szemüvegesek című könyv is. Nagyobbaknak pedig még  a Szexmozit ajánlom, amiben elbeszélések és egypercesek vegyesen megtalálhatóak, van közöttük szomorúbb, humorosabb, mindenesetre szerintem érdekesek (mellesleg ez is fenn van  a MEK-en).
 És ha valaki tényleg felnőtt könyvekre vágyik, akkor ki mást is ajánlhatnék, mint Vavyan Fable-t, a Meseanyót? :) Ha valaki nem tudta volna, ő is magyar, a könyvei pedig nagyon jók. A történetek rendszerint nagyon mozgalmasak, a szereplők egyediek, Fable humora fantasztikus, akár csak a fogalmazási stílusa. És mindezek mellett minden könyvében akad pár olyan gondolat, amire érdemes odafigyelnünk. Ha ajánlanom kell tőle valamit, akkor a Hakirálynő sorozatot emelném ki, nekem az a kedvencem :)

Tehát lényeg a lényeg: olvasni jó dolog, higgyétek el. Még akkor is, ha a kötelező olvasmány unalmas, és elrettentő. Valamit most már tudjátok, hogy vannak jó magyar szerzők is a világon, tehát tessék hazait is olvasni :)

írta: Dorcsy