Pad mese/Osztálytalálkozó
/A történet csupán a szerző képzeletének szülötte./
/A helyszínek és a nevek nem valósak, kitaláltak/
/Minden ehhez hasonló igaz történet a véletlen műve/
"SEMMI SEM ELKERÜLHETETLENEBB, MINT AZ A TÉVEDÉS, AMELY KÖVETKEZMÉNYÉNEK ELÉRKEZETT AZ IDEJE" - Ismeretlen-
Nagyon szép park volt: a fák lakókkal tele és minden lakó tudott valamilyen szép muzsikát.Szóltak a télről az őszről és a tavasz gyümölcséről mely olyannyira édes a :
- Nyárról.
Különös park volt, nem hiányzott abból semmi, mindenféle növény megtalálható volt benne. Talán nem is park, inkább Arborétum, vagy hasonló, s alig lehetett látni az éjben, melynek sötét árnyaiban bogarak villództak cikázva, szúnyogok zümmögtek, nagyokat csípve és néha elszólta magát egy-egy bagoly. Máskor denevérek repkedtek furcsa cikk-cakkban, majd egy kis csend. A csend engedte, hogy hallani vélhessem a közeli tó apró és rövid csobbanásait, a sás susogását, éjji állatok vackolását a fűben; - megannyi nesz neszezett mindenhol. Ez a csend furcsa volt, olyan, mint a vihar előtti csend, éreztem, hogy valami történni fog de fogalmam sem volt arról:
- Vajon mi?
Legvégül elnyomott az álom, fáradtan, zsibbadtan, dermesztő és ijjesztő belső nyomással elaludtam egy padon. Kényelmetlen, kemény pad volt, meglehetősen öreg, öregebb még nálam is, kissé korhadt, rozsdásodó, nem hasonlítható semmihez, csak a szabad ég alatt alvó ember fekhelyéhez éjjel, vagy éppen szerelmesek menedékéhez, ha arra lődörögtek, sétáltak, leültek rá. Sok ölelésről és csókról tudna mesélni a pad, néha zokogásról, s nappal ugyanezt a szerepet töltötte be; - gyerekek, anyókák és apókák beszélgettek rajta, fiatalok és sok-sok ember, - talán még Ferenc Jóska, a kalapos király is- vagy éppen egy galamb turbékolt a karfáján, mely odatévedt a házak tetőiről. A park önmagába roskadt, ha a pad mesébe kezdett, ő inkább hallgatta ezt a történetet, melyet a pad is nehezen, meg-megállva a beszéddel, időnként töprengve mondott. Furcsa, megdöbbentő történetbe kezdett a pad, minden elhallkult, s azt hittem ugrat, azt hittem viccelődik, hogy a bolondját járatja velem, végül rá kellett döbbennem; -mekkora igazságról és mily tragikus eseményekről beszél, s bölcs elmélkedéssel súgva mondta füleimbe azokat. Remegtem, pedig meleg volt és annyira átjárta lényemet ez a mese, hogy beleizzadtam. Ma sem felejtem el, szinte a magaménak érzem, pedig az a pad már nincs is ott, őt is utolérte végzete; - elhasználódott. Mégis vissza-visszacsengnek a szavak, a szavakból formált mondatok, a mondatokból összeállt pad-mese, a pad-történet, melynek hallatára -mint említettem- még a park is elhallkult, hisz ő és lakói nem tudtak semmi mást csak valamilyen szép muzsikát mindannyian. Szóltak az őszről, a télről, szóltak a tavaszról, s annak oly édes gyümölcséről, szóltak:
- A nyárról.
Így , ahogy aludtam, vagy csak félálomban voltam, a pad óvatosan körbenézett, fel-felkapta a tekintetét a fákra, alaposan szemügyre vette a tavat, maj kissé rekedtes, rozsdásodó hangon megszólalt:
- Kérlek, picit fordulj meg!-szólt a pad Old Johnhoz -mert nyomod a támlámat! Milyen oldalbordád van neked, ha ennyire kemény?
Old John sóhajtva fordult féloldalt valamennyit, nehogy jobban megnyomja a padot, hisz teljesen szívéhez nőtt, mialatt rajta feküdt...és a pad mondta, mondta, mesélte és regélte az ő történetét. Mindenki fülelt. Még a bagoly is, huhogni is elfejtett, s elég füles volt ahhoz, hogy mindent megértsen. Old John nehezebben értette meg, neki már nem élesek, hanem enyhén dugultak voltak fülei a világ zajától, mégis felfogta azt amit ez a pad mesélt, regélt...,s csak mondta, mondta, áradott a szó belőle, olyan volt, mintha magát a történetet is én találtam volna ki. Pedig a pad beszélt , mert egyedüli tanúja volt az egésznek, az eseményeket a park és lakói észre sem vették.
Folyt. köv. (All Rights Reserved!)
|