Blog Fan Klub - nemcsak blogíróknak

 

KlubBlog

g-portál divat

2010.08.20. 17:31

Az új GP-divat az úgynevezett "HTML kinézet". A neve nem éppen helyesen van megfogalmazva, hiszen a g-portálos (aktív) lapoknak legalább 3/4-ére lehet azt mondani. Hiszen nem az alap menü-t használják. Ahogy Adliz is mondta: a gp-s banner, és a gp-s címből nem jönnénk rá elsőre, hogy milyen oldal is. :) De most térjünk vissza a "HTML dizájn" nevezetű valamire. Ismertetői legtöbb esetben: általában olyan oldalon van jelen, melyek kapcsolódnak valamennyire a sztárokhoz (vagy sztáros oldal), de már néhány személyes oldalon is tapasztalható. Nagy méretű fejléc, melyben van lekerekítés. Olykor megesik, hogy csicsás, tele van mindenféle extra betűtípussal, animációkkal stb. Ezzel nem is lenne nagy gond, de az ilyen oldalak cseréi általában a látogatottságra megy, és természetesen a kinézetre, a többi már csak másodlagos. A másik gond pedig az, hogy egyre több oldalon van jelen, ami azt jelenti, hogy a szerkesztők elvesztik egyéniségüket, mely legtöbb esetben még jobb is volt. Részben emiatt van az is, hogy ha valakinek nem olyan extra a dizájna, akkor már meg sem nézik az oldalát, PEDIG a tartalom is lényeges, sőt fontosabb is. Persze azért lehessen eligazodni normálisan, és ne legyen mindenféle pixellel agyonnyomva az oldal, mert az már igénytelenség. Oké, ezzel megvolnánk, felesleges lenne tovább ragozni. Amit tehetsz:

  • Mindenféle képpen próbáld meg egyéniségedet megőrizni, mert az szebb. De ha már nagyon tetszik az új divat, akkor esetleg próbáld beletenni műveidbe, de egyéniséged ne vesszen el.
  • Ne nézd le azokat az oldalakat, kiknek dizájna nem olyan remekmű, mert az is lehet szép. Mellesleg a tartalomra is kéne figyelni...
  • Ha tényleg nem tetszik a dizájn, akkor esetleg vedd fel a szerkesztővel a kapcsolatot, és próbálj neki segíteni, de ne az legyen, hogy a chatjét/vendégkönyvét agyon nyomod azzal, hogy szerinted milyen pocsék a design. NEM, ezt ne tedd, inkább próbálj neki segíteni, ÉPÍTŐJELLEGGEL, hiszen ezzel tud is valamit kezdeni az illető, és nem esik olyan rosszul. Esetleg valamikor még meg is hálálja.

Miért van az előbbi dolgokra szükség? Hogy próbáljuk szebbé tenni a G-Portálos társadalmat, mely már így is eléggé rossz. Szóval a tartalmat is figyeljétek, ne csak a a kinézetet. Mert az is megeshet, hogy a kinézet csodálatos, de a tartalom egy nagy nulla. Szerkesztőként próbálj az összhangra teljesíteni, és fogadd örömmel az építőjellegű kritikákat. Ne kövesd a divatot, csak azért, mert mindenki azt használja. Őrizd meg az egyéniségedet!
U.i.: a tartalom talán kicsit eltért az eredeti mondandótól, de ettől még jó, ha elolvassátok! :)

írta: Lilla

11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2010.08.21. 00:55
Suzy

Húha. :D Ennyire még nem értettem egyet egy emberrel. :D=)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Menü
 
KlubBlog
Friss bejegyzések
2011.07.20. 20:24
2011.07.17. 19:59
2011.07.16. 13:29
2010.12.29. 12:24
2010.12.04. 19:02
Friss hozzászólások
 
Chat
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!