Sometimes life sucks. És ez télleg így van. Én is mint az időjárás: egyik percbe szállok el a jókedvemtől, másikban eszembe jut és érzem, hogy kell sírjak. Eltelt a két hét is, az utóbbi időben nem beszéltünk. Hiányzik az, hogy egész éjjelt átbeszélünk, habár attól függetlenül ma is egész éjjel gép előtt voltam. 3kor aztán kikapcsoltam anya nehogy berontson, bebújtam az ágyba bekapcsoltam a tévét és az egyik adón valami gyilkossági sorozat ment. Azt néztem egy darabig aztán fél5 fele kikapcsoltam mindent.
  Az éjjel beszéltem Istivel is. Lehet, hogy a héten kimegyünk Barótra. Remélem. 2 hónapja láttam és hiányzik. Zavar, hogy messze lakik... ilyenkor érzem falnak futnék, habár örülök hogy megismertem.<3. Átakarom ölelni -.-
  Na igen épp Ferivel beszélek meszen. Fáraszt rendesen, szokás szerint. Annyira álmos vagyok, érzem szemeim csukódnak le. Lehet beteszek egy filmet és alszok egyet. Este viszont azthiszem nem megyek sehová. Nincs energiám semmire. A dögség sokszor ha fájhatna én is rég ordítanék, vagy rosszabb. :D. Lehet újra megnézem a Paranormal Activity-t vagy a Napfordulót. 
  Kedvem megint annyira elment. Ebből szerintem alvás lesz, de nagyon gyorsan. :D

Később:

    Végül nem aludtam, még ágy közelbe se kerültem. Amint kipanaszolom itt magam, hogy eltelt a kéthét és semmi, erre délután ír meszen, hogy nem megyek ki vele. *.* Áhh. Annyira összeszorult a gyomrom, jólesett és annyira jó kedvem lett amint olvastam azt a pár sort. Kifuttam anyához, de csak 5perces volt számomra az öröm. Nem engedett ki. :( Olyannal jött, hogy még vasárnap sem tudok itthon ülni. Annyira letörtem újra, annyira akartam, hogy ez az ese jól sikerüljön erre anya így elbassza. Nekiálltunk römizni, vertem a bandát. Jóltelt, de belegondolni hogy most kint lehetnék vele... éreztem megfutamodok, bejövök átöltözök és kimegyek. Remélem holnap bepótólhatjuk. :)
    Römi után blogokat kezdtem olvasni. Mindenfelé kattingattam, olvastam, nézelődtem. Nagy csodálkozásomra találtam néhány ismerős, de nem közeli barátot a gportálon. Elgondolkoztam, hogy mi van ha valaki olyan is olvassa ezeket a sorokat aki még kihasználhat vagy ellenem fordíthajta. Mivel nem vagyok az a nagy titkolózós, és nem zavar hogy olvasnak és az sem hogy ismerősők is. De úgy van egy része az egésznek, ami picit fura. A lelki világom csak leírni szeretném és esetleg tanácsot kapni rá. De ha olyan nevet tud meg valaki... Vagyis néhány olyan nevet akivel kavartam, kavarok, bejön, utálom stb akkor kissé kínos lenne. Ilyenről, hogy zárás nincs szó, és nem is lesz... Aki ismer és van annyira aljas arról legalább a jövőben tudom, hogy vele többé soha. Szerintem minden blogolóban benne van az a kis szorongás, hogy olyan is olvassa vagy olvashatja a blogját akinek nem igazán lenne tanácsos. Picit más ez a szimpla rajongói oldalaktól, mivel ide saját érzéseimet írom le. De szerintem ha már egy ember nekikezd, felvállalja több millió idegen előtt, hogy igen is ír magáról az azután ne sírjon olyan dolog miatt, hogy az is itt van aki nem kéne. Aki belekezdett az számoljon a következményekkel, hogy bármi benne van a pakliban. Viszont én sem szeretem az olyan blogolókat, akik semmi infót nem tesznek közzé magukról vagy esetleg képet, talán egy olyan lány/fiú aki unatkozik aztán a fél világot összehazudja. Szeretem az elérhető, reális embereket ahogy mindenki más. Lehet, hogy van pár szerencsés aki megtapasztalhatja a plátói szerelmet, vagy a nagy életet. Ezt a lehetőséget nem cáfolom. Viszont azok akik már túl sokat hazudnak össze a tűrés és a hihetőség határán kívülre kerülnek, és felmerül az emberbe az érzés, hogy ez túl sok hollywoodi filmet látott.
    A blognak is megvan a maga szépsége, realitása, és a veszélyei is. Mivel tudjuk mennyi idióta, perverz ember is található. Szerintem mielőtt valaki nekikezd írni, írnám úgy is, hogy pennát ragad az viszont picit nem ide találó. Na szóval aki nekiáll gépelni, és belekezd egy blogba az előszőr gondolja át, hogy kimeri-e mondani azt, vagy csak egy oldalon vagánykodik. Igaz, hogy szólás szabadság van, meg leszarjuk az alkotmányt és a többit, de néhány szóval, szín- vallás- fajgyűlőlő megjegyzésekkel óvatosan kéne bánni. És még az emberek nagy problémája, hogy szidják egymást és nem óvatos módon. Evel a lopásokra, másolásra utalok. Véleményt nyilvánitani normális hangon, sokatmondóan is lehet, nem kell szavakkal dobálózni, mivel alapból nem is ismeritek egymást, és még véletlenül is olyan pontot célzol meg a másik emberben amely nagyon fájdalmas. Ez alatt az anyád, apád egyéb család célzó káromkodásokat értek, gondolj bele hogy a hozzátartozója lehet akár beteg vagy halott is. Másik verzió, hogy elmondasz mindent a másikról az viszont halál komolyan veszi.
   Másik nagyon sértő, és internet hátránya a kép és a kinézet. Külsőleg elítélni az embert nagy hiba. Belebeszélni, hogy kövér vagy csúf végzetes is lehet/lehetne. A blogokkal is ugyan ez a helyzet. Ne ítéld és ócsárold a másikat aljas és visszataszító módon. Ezt a kis szöveget aval fejezném be, hogy "Más szemében a szálkát is észreveszi, sajátjában viszont a gerendát sem."

Írta: Tímíí

Mikor először megláttam, hogy milyen show készül az RTL Klubon, majdnem leestem az ágyról mondván, hogy lehet egyáltalán ilyen mélyre süllyedni. A második reakcióm csak egy sóhaj volt. És mikor leadták az első adás reklámját, a fejemet csóváltam, hogy mégis mit vártam ettől az egésztől. Mellesleg a Benkő feleséget keres című műsorról (ha lehet műsornak nevezni) beszélek.
Szóval hétfőn ment le az utolsó epizód, és némán tátogtam a TV előtt tele megválaszolatlan, már-már költői kérdésekkel. Hogy lehet ennyire hülyének nézni a nézőket? Ki az az idióta, aki beveszi ezt az egészet? Miért hiszik a műsor készítői, hogy el tudják hitetni a nézőkkel, hogy ez nem egy megrendezett színjáték tele jó és rossz színészekkel?
Az első adásokat nem láttam, a húgom szerette nézni, mondván, hogy ez egy akkora hülyeség, hogy muszáj nézni. Aztán én is láttam részleteket, azokat a gusztustalanul undorító csókjeleneteket, amelyeket ügyes húzással elég közelről felvett a kamera. Meg a nők szentbeszédeit. Azért el kell ismerni, tényleg jól játszották a szerepüket. És elismerésem Benkőnek is. Meg a készítőknek. Meg az ötletadónak. Meg a forgatókönyvírónak. Na jó, talán forgatókönyvíró nem volt, viszont volt egy eszméletlenül kreatív ember, aki tudta, hogy mikor milyen dolognak kell lennie. Például majdnem a finish előtt kiderül, hogy Benkő "szerelmei" igazából nem is egyedülállóak. Aztán azok a szexjelenetek, majd az ügyes hazudás, végül pedig... hát, ha így nevezzük, a végén az a csattanó, hogy mégsem Editet választotta. Majd az, hogy Edit pedig férjet keres, aki begyógyítja majd sebeit. Itt lett belőle elegem.
Utálom, ha az embereket hülyének nézik, mert én sem kedvelem, hogy hülyének néznek. Bár a legtöbb ember hasonlóan, mint én csak nevet rajta és átsiklik felette, de vannak olyan személyek is, akik vérkomolyan veszik az egészet, és mindent elhisznek, amit a televízió mond. Mert azt higgyétek el, hogy még a híradó is kiszínezi a dolgokat (pl. történt valami baleset vagy már nem emlékszem, hogy mi, de kijött a média, és egy fiatal, 10-12 év körüli fiút megkértek, hogy nyilatkozzon, mint szemtanú, közben meg ott sem volt a baleset idején, csak felhasználták, hogy így emészthetőbb és érdekesebb legyen a hír, hiszen egy szemtanú mégis hitelesebb, mint a levegőbe beszélés). Bár nem ismerem annyira a médiát és a sajtót, de azt tudom, hogy rengeteg sok "csalás" rejtőzik a háttérben.

írta: Gigi

Itt a karácsony, az ünnep. Meg van a jó és a rossz oldala is.

Mivel szerény véleményem szerint majdnem minden korombeli lányt érint ez a probléma, ezért úgy érzem, nem ártana róla itt is írnom. Aki a címből nem erre asszociált volna, annak azért elmondanám, hogy igen, a tinilányok tömeg- és önképproblémáikról szeretnék beszélni. A legegyszerűbb talán az lenne, ha saját magamon vezetném, le, ugyanis én vagyok az élő példa arra, hogy mindenkit meg tudnak hülyíteni ezek a dolgok. Általában normális vagyok, de néhanapján, főleg hétvégén, rámjön a "jajjdekövérvagyok", "jajjdecsúnyavagyok" és az "engemsenkisemszeret" érzés. 
A súlyproblémáimmal, azt hiszem, nem vagyok egyedül. Tudjátok, igazán idegesítő, hogy a különböző tettömegindex-mérő táblázatok és hasonlók szerint mindig a túlsúlyos kategóriába tartozom, csak azért, mert épp a csontozatom erősebb, mint egy átlag tizenévesnek. Konkrétán olyan 52-53 kg-t nyom a csontozatom, így csak akkor tartoznék a normális kategóriába, ha szó szerint csont és bőr lennék. De mivel nekem van olyanom, hogy csípőm, meg fenekem, meg combom, ezért természetesen bőven az ideális pont fölött vagyok. Ezt próbálja belém súlykolni mindenki, és általában el is hiszem, de azért akárhányszor ráállok a mérlegre, szégyenérzetem van és nagyon kövérnek érzem magam, csak azért mert a tv és a társadalom azt nevelte belém, hogy aki ötvenöt felett van az már nem az igazi, hatvanöt felett pedig kimondottan kövér emberekről beszélünk. És igazából nem is azzal van a bajom, hogy én nem vagyok képes felfogni ezeknek a képeknek a hamisságát, hanem folyton azon rágódom, hogy vajon a többiek mit fognak gondolni, ha kiderül, hogy xy kiló vagyok. (igen, direkt nem írok számot, mert kb ti is ilyen pufóknak képzelnétek el. pedig szerintem nem vagyok az, és általában a környezetem is ezt mondja. Bár lehet, hogy csak megnyugtatni akarnak. A másik kedvencem, mikor a nagymamáim jönnek olyanokkal, hogy ők negyvenöt meg ötven kilókkal mentek férjhez. Egyrészt jó tizenöt centivel voltak alacsonyabbak nálam, másrészt pedig, ne verjetek meg az ősznteségemért, ma egyikük sem olyan sudár és karcsú, mint fiatalkorában, viszont anyu, aki kb. havanöt-hetven kilóval ment férjhez, ma sem kövér. (a nehéz csontozatot úgyamúgy tőle örököltem). Furcsa leírni, de nekem komolyan rossz érzéseim vannak, akkor, ha megkérdezik mondjuk osztálytársaim, hogy hány kg vagyok.  Mert ugyan tudom, hogy legalább egy tizest letagadhatnék, mindenki elhinné, nem szeretek hazudni, úgyhogy inkább csöndben meglapulok és felszívódok. Harmadik utas politika. Szóval nem egyszerű tinikéntt az élet, főleg így, hogy a tvből az folyik, hogy az a szép, aki vékony, agyonfesti magát és tudja riszálni a seggét. Csakhogy a szépség marháán nem ezen múlik :)

írta: Fanni

Amikor először olvastam a Twilightot, még nem volt körülötte ekkora felhajtás, alig akadt, aki tudta volna, hogy egyáltalán mi az. Na jó, ez lehet, hogy így egy kicsit túlzás, de az biztos, hogy akkor még senki sem pisilt be Robert angyali arcától. XD A Bravo meg az eféle szarok se reklámozták, nyilván azért, mert régen még "csak" egy könyv volt. Emlékszem, a filmpremier előtt egy héttel olvastam végig...Azelőtt fogalmam sem volt, miről szól, nem is sejtettem volna, hogy az egyik főszereplő egy vámpír. Csak olvastam és olvastam, teljesen magával ragadott a történet. Nagyon-nagyon tetszett a stílusa, meg persze maga a sztori is. Tök jó volt úgy olvasni, hogy tényleg nem tudhattam, mi fog következni. És szerintem ez így volt tökéletes. Szinte biztosra mondhatom, hogy ha ilyen felhajtás közepette adják ki a könyvet, soha az életben nem vettem volna meg. De akkor olyan magától értetődő volt, hogy elmondtam a történetet a barátnőmnek és anyunak, és egyikük se válaszolta azt, hogy "én erről már rég hallottam". Újdonság volt számukra is, és aztán pár nap elteltével már ők is elolvasták és megszerették. Az iskolában a csajszival csak a Twilightról dumáltunk, és ez olyan jó érzés volt [:  Ma viszont már szinte cikinek érzem, hogy mások előtt erről kezdjek el beszélni, mert rögtön kijavítanak, hogy "az nem is úgy volt" meg hogy "a film egyszerűen csodálatos, imádom Robertet & te hogy lehetsz ennyire érzéketlen?". Ma már mindenki erről beszél :( Nem bírom az agyonreklámozott dolgokat, de ha megnézzük, a csapból is Twilight folyik. Sajnos. Ez is olyan lesz, mint a Harry Potter-mánia, sőt, rosszabb... (Igen, azt se olvastam el, pontosan a körülötte lévő őrület miatt!).

Furcsa volt látni, hogy a film után egy-két hónappal a fél iskola Twikönyvvel a kezében mászkált. Az osztályomból is egyre többet kezdték "imádni"... Nem tudom, értitek-e, hogy miről beszélek, de számomra ez rettenetesen lehangoló. Miért kell ekkora hiszti?! :/
Aztán elolvastam a New Moont is. Nekem ez is nagyon bejött, bár tény, hogy a Twilight jobb. De nekem tetszett :) Most jön ugye a mozi...pff féééélelmetes, hogy alig vannak már szabad helyek...az első rész vetítésekor csodának számított, hogy rajtad kívül egy-két ember még volt a teremben...

Tegnap pedig kivégeztem az Eclipse-t is :D  Hmmm hát egypár helyen nagyon hosszúra van nyújtva, de maga a sztori sokkal ötletdúsabb. Százszor jobb, mint a New Moon. VISZONT! Eddig azt hittem, hogy utálom Jacobot, de rájöttem, hogy mégsem vele van bajom. Hanem Bellával. Nem akarom lelőni a poént, de Bella iszonyat nagy ribanc! Mi az, hogy hirtelen szerelmes lett Jacobba is, és ott csókolózik vele?! Ez nagyon durva :@  Ettől kissé kikészültem. Pff, eszméletlen. Megmeg elkezdett azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha Jacobbal élne, születne nemtomhány fekete hajú kisgyerekük meg franc tudja még mi nem. Ez milyen mááár?! Edward helyében én elhagytam volna, Jacobnál meg jönne valami "berögződés", és ő is dobná. Megérdemelné.

írta: adri.