"Naphosszat a gép előtt ülnek! Nem segítenek! Bezzeg, amikor én voltam ennyi idős Nanókámnak vittem kifele a földekre..."
Mindig így kezdik. Legalábbis nálunk a nagyszülők. Az Ő idejükben ez volt, meg az volt.... Én meg csak hallgatom, és nyelem a mérgem. Nem szeretném az arcukba vágni: Lehet, hogy én kevesebbet segítek neked vagy nektek, de az ne papoljon nekem aki hülye a géphez. Inkább hallgatok. Jobban jár vele mindenki. A hallgatás néha fájdalom, de többször tehetség. lenyelni a dühöt, és szeretetet és kioktatást kapni érte.
De élünk még?
Élünk még, mi, fiatalság! Tudjuk, hogy mi az a szó, hogy küzdelem, vagy szenvedés? Nekünk már csak az a küzdelem, mikor a Pimkie-ben tolakodni kell a leárazáskor... Nekik az volt, hogy csontjukat törték, miközben ellenséges nép a csládjukat hurcolta el. Ők fogtak puskát, és éltek kukoricadarán... Szenvedés? Elcsépelt hazugság már a világunkban.. Mikor nem tölt be a Windows, vagy letört körmöd... Oh! goodness me! Talán elmosódott a sminked. Beléjük ágyúval, géppuskával lőttek, hagyták őket meghallni a csatatéren, vagy házaikban. Belehalltak az éhezésbe... Nem divat-anorexiások voltak. Nem. Csak emberek. legyőzött nép emberei. És mégis...
Mi, hazudós világ, nem hallgatunk rájuk. Csak menekülünk a régi történetek elől. Még a végén rájönnénk: semmit sem tettünk.
Tegnap, azt hiszem, büszkék voltak rám. Segítettem. Ha nem reszeltünk le Apuval 10000 szilvát, akkor egyet sem. És hallgattam. Hallgattam, amiket mondtak. Hogy ebbe a patakba estek bele, és mikor jöttek a tankok, lepultak, utána lopták a fenyőfát karácsonyra az orosz-erdőből. Amikor krumplit hoztak haza motoron, átverték a szüleiket, mikor meg leestek....
Én meg csak itt ülök, és gépelek. Meg van mindenem. Notebook, számgép, telefon, MP3, rádió, hagszóró, zsebpénz...
Én meg csak itt ülök, és nyomkodom a billentyűket. Nem alkotok maradandót, csak gépelek. csattogok bele a csöndbe.
Talán azok az emberek, akiknek az arcukba ordítanék, nem tudnak így csattogni. Ha mégis csattognak, akkor azt lábuk tette a történelem nyomán. Nyomot hagytak, amit mi, mai gyerekek nem értünk meg.
És nem hallgatunk rájuk. Nem akrjuk őket hallani, mert bűntudatunk lenne az anyagiasságunk, felszínességünk miatt. Nem hallgatunk rájuk.... És ez csak akkor fog feltűnni, mikor többet már nem beszélnek...

írta: Bobó