Az osztály nőstény tagjainak, s köztük, sajnos vagy szerencsére nekem is, kialakult a legújabb szokásuk. A stírőlés. Nos, természetesen, ez, azt hiszem, együtt jár a korral, és normálisnak  vehető, hogy ha elmegy mellettünk egy srác, végigmérjük, de kezd az egész aggasztó méreteket venni. A nap nagy részében ugyanis nem szakadunk le a témáról, de még osztálykiránduláson is folyamatosan előjön. Persze mindenkinek más az ideálja. Egyikünknek csak a kockahas, az ismos test a lényeg, a másiknak a testtartás számít, a harmadik magasságra értékel.
Nem tudom, mennyire fogott meg titeket ez a téma, de szeretnék ennél maradni, ugyanis képteléen vagyok magamban tartani a módszereinket. A módszereinket, amikkel listákat írunk, pontozunk, számítunk, átlgaot számolunk. Hetente. Naponta. Egy-egy unalmas órán. Mert ez ilyen. Jó magyar szokás szerint mi is belülről haladunk kifelé, így szegény fiúosztálytársaink titokban jópárszor megkapták már a magukét. Regi rendszeresen készít egy táblázatot, vízszintesen a lánynevek, függőlegesen a fiúnevek, mi pedig sorrendet teszünk. Nos, nem egyszerű tizennégy (szerintem) alapból nem helyes fiú közül elsőt választani, még a dobogón is igencsak rágódni kell. Valaogy azonban mégis mindegyikünk kitalál egy szisztémát, ami alapján döntünk, s mire mind a húsz sor megtelik, már izgatottan várjuk az eredményt. Mert akárhogyan vesszük is, kiváncsiak vagyunk, nekünk, lányoknak, milyen ízlésünk van, illetve, hogy a többiek ízlése mennyire egyezik meg a miénkkel. Regi és Bogi számológéppel, tollal és füzettel felszerelkezve neki áll a munkának, számol, majd gyors ütemben végigszáguld a lányok között a papír. És hogy mi derül ki végül? Hogy a mi nagy értékszemléletünk, ízlésünk, nevezze ki, ahogy akarja, napról-napra, hétről hétre változik. :)

írta: fanni.*