Blog Fan Klub - nemcsak blogíróknak

 

KlubBlog

BFK - mi a helyzet?

2010.07.03. 13:38

Ahogy észlelhető volt, kicsit akadozott az oldal üzemeltetése. Nagyon szépen köszönöm Ildynek, hogy a rengeteg teendője mellett, tudott néha egy kis időt szakítani a lapra. Most már én is fogok aktívkodni, reményeim szerint kicsit felpörög az oldal élete, persze ehhez Ti is kellettek ám! :)

Először is egy újdonságot szeretnék bejelenteni: újabb pont szerzési lehetőség, méghozzá az ajánlott blogbejegyzésekért jár 0,5 pont. A KlubPontoknál, illetve az Ajánlj bejegyzést! menüpontnál is olvasható ennek szabálya.

Másodszor pedig, minthogy mi sem voltunk túl aktívak, így sejthető, hogy a tagok is megfogyatkoztak. Akad olyan, akinek megszűnt az oldala, vagy csak levette a tagság jelzést. Utóbbiaknál feltettem a kérdést, hogy akarnak-e tagok maradni, s várom a válaszukat. Előbbiek pedig törölve lettek a tagok közül.

Törölve lettek:
Üres oldal miatt: AdReE, aya*, bubli, Dave,
Bezárás, szünet stb. miatt: mindkét Alice, Dorka, Dya, Jess, Márkó, Olvier, Shinku, Timíí, Vio
A keresett oldal nem található ok miatt: ancsíí, becks, Bizzy, Boci, Chun-li/Hana-chan, Cshibe, Dóri, Gin, Lau, lin, madárkaa, mademoiselle, maya, Márk, meaghan, Mido, Newille, NiNa, rox, Sziszi, vadoc, Viki, wiffy, Yume

Nem találtam BFK-ra hivatkozást, várom a válaszukat: Angie, Bettíh, Briguss*, Chanelle, Lejje., rita., Uruha*, víí

Az utóbbi esetekben lehet, hogy csak vak voltam, s kint van valamiféle hivatkozás, tesék felhívni rá a figyelmem! :)

Arra szeretnék kérni minden tagot, hogy ha bezár, elköltözik, akármi is történik vele, az oldalával, szóljon. Tényleg nincs harag abból, ha már nem akarsz tag lenni, vagy éppen meguntad a blogolást, megkönnyítenétek a dolgunkat. Köszönjük.
Egyébként, ha a törölt személyek szeretnének, jelentkezhetnek újra, semmi akadálya :).

S mindenki másnak, aki kitartott a tagság mellett, köszönjük, hogy a hiányos aktivitás ellenére maradtak :). Most már pörgősebb lesz itt az élet.

Megjegyzés: A taglista átnézése még folyamatban van.

írta: Adliz

6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2010.07.04. 22:43
mademoiselle

Szia, bocsi elfelejtettem szólni, hogy a hülye extra megszűnése miatt költöztem.

az új címem: http://mademoiselle.hostoi.com 

Válasz: Mivel a fent említett ok miatt tagságod törölve lett, jelentkezz újra, ha szeretnél tag lenni!
Üdv: Ildy

 

Idézet
2010.07.03. 20:17
jeni

Oldalamon is válaszoltam, de ide is leírom:
ha valami változás lesz, mindenképpen szólni fogok :) a blogolást nem fogom abbahagyni, csak most éppen "irói válságom" van xxd

Idézet
2010.07.03. 17:36
Adliz

Rendben bica, töröltelek, s köszönöm, hogy szóltál :).

Idézet
2010.07.03. 16:04
bica

Szia Adliz
Engem levehetsz a tagok közül.
Nincs semmi bajom a klubbal és blogolni is imádok még csak már nem nagyon vagyok  gportalos klubbokban. Bocsi
de azért drukkolok a bfk-nak :)

Idézet
2010.07.03. 15:12
Adliz

Ez elég érdekes helyzet akkor :D. Mindenesetre adri.-t törlöm, te pedig maradsz. Nem igazán értem, miért van kint akkor adri. oldalán a linked, mintha ő lenne megtalálható ott, de oké :D. Azt hittem, már a sok névtől kavarodtam be, de szerencsére nem, megnéztem most is, és tényleg a te linked szerepel. Nos, mindegy :D.

Idézet
2010.07.03. 15:06
Nika

Adliz, azt hiszem, egy kis félreértés történt. :D Nem én vagyok Adri, nem én szerkesztettem az extraordinary-girl.gp-t, és a foreign-rainbow.gp nem annak az oldalnak a folytatása. Nem tudom, Adri miért rakta ki a linkemet. Nincs közünk egymáshoz (mmint oldalszerkesztés tekintetében), Nika és Adri két teljesen más személy. Hogy Adri akar-e még blogolni, azt nem tudom, és azt sem, hogy igényt tart-e még a tagságra. Én viszont igen, és szeretném, ha megmaradna a "Nika" név alatt található profil. Köszönöm. :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Menü
 
KlubBlog
Friss bejegyzések
2011.07.20. 20:24
2011.07.17. 19:59
2011.07.16. 13:29
2010.12.29. 12:24
2010.12.04. 19:02
Friss hozzászólások
 
Chat
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.