Blog Fan Klub - nemcsak blogíróknak

 

KlubBlog

Jónak vagy rossznak lenni jobb?

2010.07.08. 21:13

Bukások, egyesek … Sokan tudjátok, hogy mennyire jellemző rám ez az életmód. Semennyire. Még január elején kaptam ezt az „együtt érző” szöveget: „Gondolom jó tanulónak sem jó lenni… minden tanár tőled várja a jó megoldást.” Erre jött egy beszólás is: „Mekkorát fog koppanni, ha a tanárok rájönnek, hogy mindent kipuskázol.” Az első félévem teljesítménye motivál, hogy ugyanígy, sőt még jobban teljesítsek a másodikban is. Bár nem írtam, de én is fogadtam meg egy s mást. Egynek köze van a tanulmányaimnak. Pár napja Geri feltette a kérdést, hogy maximalista vagyok. Nem is kérdezte, hanem meggyanúsított vele.

Következzenek az én érveim a főcímmel kapcsolatban:

Jó tanuló:

  • jó neki:
    - kevesebbet feleltetik
    - példát vehetnek róla a többiek
  • rossz neki:
    - mindig tőle várják a jó választ
    - ha nem tudja a választ kapja az osztást, hogy „hol jár az esze”
    - így mindig figyelnie kell
    - alig van szabadideje
    - minden szír-szarra őt jelölik ki
    - a többiek szemében stréber, és imádják ha ő is rosszul teljesít, ahol lehet a rosszat keresik benne, pl.: hogy „kipuskázta”. És elvárják, hogy segítsen másoknak dolgozatoknál (ami tényleg szar, mert nem elég megírni jól a saját dolgozatát de még pluszba másoknak is súgjon…), ha meg nem segít ő a bunkó köcsög egy jó darabig
  • jó és rossz is neki, helyzettől függ:
    - kivételeznek vele

Rossz tanuló:

  • jó neki:
    - ha nem figyel nem gond, mert már megszokták a tanárok
    - rengeteg szabadideje van, mert nem a tanulással foglalkozik
  • rossz neki:
    - bukás és rossz jegyek fenyegetik
    - mindig feleltetik, hogy végre jó jegyet kapjon
    - ha jó dolgozatot ír, gyanakodnak a tanárok, még akkor is, ha önmagától írta
    - nem ért semmit, hiába próbál figyeln
    - a jó tanuló szintjén magyarázzák az anyagot a tanárok

Amúgy a rossz tanuló azt mondja, hogy rossz rossznak lenni, a jó tanuló meg azt, hogy jónak lenni rossz. Na ez aztán értelmes volt. Bele is gabalyodtam, mire leírtam. A puskázásról meg annyit, hogy arra a koppanásra várhatok.

írta: Bloo

6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2010.07.11. 13:34
adri |1984.GP

   Flow-nak teljesen igaza van. az osztályzat nagyrésze a tanároktól függ, hogy melyik kit szeret. én például kitünő voltam informatikából, de mert az egyik dogában egy kérdésre a válaszom az "ügyesen" volt, azért csak négyes lettem évvégén. [a kérdés valami olyasmi volt, hogy hogy cisnálsz ezt meg azt]. matekból meg nyelvanbl azért lett meg az ötösöm, mert kivételesen szeretett a két tanár... habár nem tudom miért. :P rossz vagyok és kész. hehe

Idézet
2010.07.10. 17:57
Flow

Én olyan közepes vagyok. Most, a hatodik elég szarul ment, a matekot pedig nem is értem, így egy kegyelemkettessel mentem tovább. Semmit sem értek, mert elhülyéskedtem az órákat, s most már tudom, hogy elég nehéz lesz végigcsinálnom az általánost.
Az alapokat annó elszartam, amikor órákon mással törődtem, és hetedikben már nem azokkal fogunk foglalkozni órán... szóval fogok tanulni a nyáron is.
Amúgy, pedig szerintem a tanártól is függ az, hogy milyen az eredményünk, és mennyire értjük az adott tantárgyat.

Idézet
2010.07.10. 12:18
pityu.

én csak egy dolgot fűznék hozzá. általánosban színötös voltam mindig, kivéve hatodik félévkor, mert matekból négyes lettem, de ez nem lényeg. naszóval... a töritanárom [aki hatodiktól oktatta az osztályt] mindig engem szúrt ki, mert én ugye tudtam mindig az anyagot. volt olyan, hogy egymást követő két nap kétszer feleltetett, mert nem volt még akkor év elején névsora, de neki nem volt baj, én úgyis okos vagyok, úgy volt vele.  aha, kösz. ja, és havonta egyszer feleltetett le mindenkit. elméletileg. és ha már mindenki lefelelt, és volt a hónapból, akkor jöttem én. de legalább tudtam, mikorra tanuljak igazán. mindig (így) elsőnek. és volt még olyan is, hogy nem egy ember kapott szar jegyet [egytől kettőig], és elkezdte, hogy akkor jöjjön már egy szép felelet... menjek ki felelni. anyááád mondom.

remélem értelmes lett.

Idézet
2010.07.09. 15:07
Kitti

 Mindig figyelni? :D

 Én viszonylag jó tanuló vagyok, bár az idei év nem éppen a terveim szerint alakult. De nem rossz. (Elvileg fél jegyet kellett volna rontani, mert hogy hatosztályos, én csak 15 századot rontottam->4,67)

Szóval jól tanulok, de csak azokon az órákon figyelek, ami érdekel... törin a programom általában rajzolás, zenehallgatás, esetleg alvás. Igazából a tanárt ez egyetlenegyszer zavarta, amikor csapatmunkában kellett volna dolgozni, akkor jött elő, hogy én lennék a legjobb, és mégse segítek, de ennyi.

Idézet
2010.07.08. 22:30
Nici

Adliz egyetértek. :D Velem is ugyanez minden. xD

Idézet
2010.07.08. 22:21
Adliz

Érdekes amiről írsz, de nem minden ponttal értek egyet. Nézzük az én szemszögömből. Legalábbis nálunk nem pofára ment a feleltetés, legtöbbször az ahol kinyílik a napló, vagy kinek van kevesebb jegye alapon. Így tök mindegy, hogy valaki jól vagy szarul tanul. Mindig figyelnie kell a jó tanulónak? :D Dehogymár. Lehetetlen mindig figyelni, főleg ha épp van valami jó téma a padtársak között - á, dehogy, soha nem beszélek órán :D. A kijelölés régebben teljesen igaz volt, mindig azzal jöttek, hogy majd én. De nekem volt eszem, s megmondtam, hogy felejtős, azért mert jól tanulok, nem azt jelenti, hogy minden szart a nyakamba varrhatnak xD. A súgás dologgal teljesen egyetértek, nem egyszer balhézta ez ügyben régebben -.-.
Amúgy meg olyan nincs, hogy jó tanuló szintén magyaráznak valamit. Vagy jól magyaráz egy tanár, vagy szarul :D, de ha egy rosszabb tanulót kicsit is érdekelné a helyzete, akkor fektetne egy kis energiát a tanulásba, vagy kérne segítséget. Én pl segítettem osztálytársamnak matekból, így a szánalomból kapott kettesét év végére erős hármasra javította ki. Vagy pl mostani suliban is volt olyan, hogy csaj nem vágta statisztikát, elmagyaráztam neki szünetbe, s hopp írt egy négyest. Pedig nem magyarázok jól :D.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Menü
 
KlubBlog
Friss bejegyzések
2011.07.20. 20:24
2011.07.17. 19:59
2011.07.16. 13:29
2010.12.29. 12:24
2010.12.04. 19:02
Friss hozzászólások
 
Chat
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!