Blog Fan Klub - nemcsak blogíróknak

 

KlubBlog

Milyen egy jó blog?

2010.12.29. 12:24

 Nézegettem a sajátomat, és bevallom, látogatóként nem szívesen olvasnám. Nézzük meg, - most egy blog olvasó szemszögéből- milyen is az a jó blog.

  Magamnak teszek fel kérdéseket, mintha interjú lenne.

- Első sorban mikor olvasol blogot?

- Többnyire, amikor nincs más dolgom, és szívesen kukucskálnék mások gondolataiba, persze vannak olyan blogok, amiket rendszeresen olvasok.

Az első fontos dolog a 'mikor' szócskához tartozik. Fontos, hogy az ember valamilyen rendszerességgel írjon blogot. Nem mondom, hogy naponta, de jó, ha a látogatók tudják, hogy számíthatnak friss bejegyzésekre. Egyesek szerint nem jó dolog megszabni, hogy pl. kedden és csütörtökön fogok írni, mert akkor CSAK akkor jönnek a látogatók, és összességében kicsi lesz a látogatottság. Innen rögtön kanyarodnék a következő témára? Ki a francot érdekel a látogatottság?! Ne haragudjon a világ, de hiába nézik naponta 300-an az oldaladat, ha nincs rendes tartalom. A látogatottságot nem úgy kell nézni, hogy hányan kattintottak az oldaladra. Nézd azt, hogy hány hozzászólást kaptál, hány embert sikerült elgondolkodtatnod. Ez az, ami igazán fontos. De térjünk vissza a 'mikor' szócskával kapcsolatos kérdésre. Én szeretem, ha a kedvenc blogjaim viszonylag gyakran frissülnek, mert az olvasó nem véletlenül jár oda. Bár lehetnek a blogírónak személyes gondjai, időhiánya, vagy lehet, hogy egyszerűen csak nincs miről írnia... ez a blogolvasókat nem igen érdekli. Persze, inkább ne írjunk semmit, mint hogy szemetet publikáljunk, de igyekezzünk azért ellátni olvasóinkat rendszeresen egy kis olvasnivalóval.

-Milyen témájú blogokat kedvelsz? Az a jobb, ha az emberek magukról írnak, vagy ha a mélyebb gondolataikról? Mi a véleményed a tematikus jellegű blogokról, amikor egy adott témában (pl egy tehetségkutató hírei) ír a blogíró?

-Engem untatnak az olyan jellegű bejegyzések, hogy "Felkeltem, elmentem zuhanyozni, lekéstem a buszt.... stb." Amikor a blogírók saját gondolataikat akarják átadni a nagyvilágnak, a véleményükről írnak, az nagyon érdekes, de nehéz ezt úgy megtenni, hogy az olvasók számára is befogadható legyen. A tematikus blogok csak majmolják egymást, a híreket többnyire egymásról másolják, olyan dolgokat közölnek, amiket normál esetben máshonnan is (egyszerűbben és gyorsabban) megtudhatunk. Persze van ezek között is egyedi.

Nos igen, a blogod témája. Hidd el, hogy senkit nem érdekel, hogy mit reggeliztél, hányszor mostál utána fogat, vagy egy nap hányszor voltál wc-n. Persze a rendkívüli eseményeket érdemes megemlíteni, hiszen azt érdeklődéssel olvassa a blogolvasó. Az se baj, ha egy vélemény nyilvánítós-gondolat megosztós történetbe beleszövöd a mindennap eseményeit. Így érdekes is lehet az olvasó száméra. Amikor megírod a bejegyzést, képzeld el, hogy ezt egy idegen írta. Vajon elolvasnád? Nem? Delete!

- Mi a véleményed azokról, akik a családi szennyest, a barátok közti zűr zavart említik meg a blogjukban, és kommentekben "oltogatják egymást"?

- Ha van pofája leírni a blogba, és nyilvánosságra hozni, akkor inkább legyen bátorsága ahhoz, hogy a személyes problémáit SZEMÉLYESEN beszélje meg az illetővel. Nem kérek a balhékból!

Nos igen, ha ilyeneket produkálsz a látogatóid egyrészt kívülállónak érzik magukat, másrészt véleményt alkothatnak rólad azok alapján, amiket indulatodban mondtál, esetleg tettél. És ugye te sem szeretnéd, hogy a neten téged ócsároljanak? Na látod. A személyes problémákat intézd személyesen, esetleg telefonon, msn-en.

Leginkább ez a három "kérdés" fogott meg, remélem tanultok, és tanulok (én is! ) belőle.

Írta: Kitti

Még nincs hozzászólás.
 
Menü
 
KlubBlog
Friss bejegyzések
2011.07.20. 20:24
2011.07.17. 19:59
2011.07.16. 13:29
2010.12.29. 12:24
2010.12.04. 19:02
Friss hozzászólások
 
Chat
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K